Az alábbiakban a kiskunhalasi tévét, újságot, hírportált működtető önkormányzati médiavállalkozás, a Halasmédia Kft. munkatársainak közleményét idézzük. A történet így első ránézésre is érdekes tanulságokkal szolgál, de talán megérne néhány flekket közelebbről is...
Hónapok óta hallgat a helyi sajtó. Nem gyávaságból, hanem békevágyból; nem korrupció miatt, hanem a békés rendezés érdekében. De most ennek vége, most már sajnos nem lehet tovább halogatni a dolgot: nyilatkoznunk kell. Beszélni kell arról, miért és mióta van botrány a kiskunhalasi sajtóban, és kik e botrány felelősei. Beszélnünk kell – és nemcsak egy-két újságíróért, nem a Halasmédia nevű cég miatt, és nem azok érdekében.
Hanem elsősorban a halasi és környéki polgárok érdekében. Botrány azóta van a helyi sajtóban, amióta néhány helyi pártpolitikus elhatározta, hogy a 2006-ban kapott választói felhatalmazást nem építésre, hanem rombolásra és öncélú térfoglalásra használja.
Kezdődött azzal, hogy a korábbi a Halasi Tükör és a Halas Tv közös ügyvezető-főszerkesztője helyére 2008 tavaszán kineveztek két vezetőt. Magasabb vagy épp dupla fizetésért, sokszoros költséggel, kézi vezérléssel, viszont pályázat, szakmai alkalmasság, program, elképzelések és gyakorlat nélkül. Ők 2008 nyarán kirúgták a korábbi főszerkesztőt (aki azokban a hetekben vette át a sokadik szakmai díjat kollégái sokéves munkája elismeréseként…).